reflektorfényben a zöldségek - gyümölcsök - gabonák - magvak

Vegán Pitypang

Kökényes zabkása

2015. november 25. - Vegán Pitypang

kokenyes_zabkasa_autofix.jpg

Pik-pak meleg és tartalmas reggelit tehetünk az asztalra pár evőkanál zabpehelyből. Erre kitűnő példa a zabkása, amit sokan hidegen vagy nyersen fogyasztanak, ám megfőzve, fűszeresen igazán jó indítása lehet a napnak még melegen elfogyasztva. Minél puhább, finomabbra őrölt a zabpelyhünk, annál gyorsabban megfől.
Nekem a kapható legapróbb szemű volt épp otthon, amit 2 dl vízzel, kökényestől mindössze 5 kemény perc alatt kellemesen puhára főztem. Ebben az 5 percben ne menjetek sehova, mert állandó kavargatást igényel.

 

A kökény savanykás íze önmagában is kellően fel tudja dobni a natúr kása ízét. Persze sajátotokba bátran használhattok melegítő fűszereket, mint például kardamomot, fahéjt, szegfűszeget, és természetesen dúsíthatjátok különféle csonthéjasokkal, és akár lekvárral is.

 

1 főre a következő mennyiségekkel lehet kalkulálni:
zabpehely bő 6 ek ~60 g (érdemes aprószeműt választani)
víz ~2 dl
szabadidő ~5 perc
kökény ~kis marék (nem szükséges kimagozni)
édesítés igény szerint

A bejegyzés trackback címe:

https://veganpitypang.blog.hu/api/trackback/id/tr698114942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása