reflektorfényben a zöldségek - gyümölcsök - gabonák - magvak

Vegán Pitypang

Gnocchi lilaburgonyából

2016. március 02. - Vegán Pitypang
nyokki_sorakozo.jpg
Mióta otthon magamnak készítettem gnocchit, már nincs motivációm boltit venni. Összehasonlíthatatlan a kettő textúrája. Frissessége egy álom. Nem is beszélve a negatív környezeti károkról egy bolti, Olaszországból importált gnocchi vásárlása esetén.
Többféle lilaburgonya létezik, s mindnek más a színerőssége, íze, állaga. Ez egy halványabb Perui lila, amit salátákhoz is nyugodtan használhatunk.
lilaburgonya.jpg
Az alábbi mennyiség négy főre laktató ebédet biztosít

lilaburgonya 50 dkg (héjában megfőz, meghámoz, áttör)
búzafinomliszt ~7 dkg +nyújtáshoz
zabpehely (aprószemű)
lenmag ~2 nagy tk
só ízlés szerint
img_0464.JPG

A zabpelyhet és a lenmagot annyi langyos vízbe előre beáztatjuk, hogy éppen ellepje s megvárjuk míg tojás állaga nem lesz. Az alapanyagokat összekeverjük, finoman összeállítjuk. A kapott tésztánkból lenyesünk 1-1 szeletet, amit két kézzel hosszúra sodrunk. A sodratból hozzávetőleg 5 cm-es téglákat vágunk, majd  szabadon formázzuk. Csinálhatunk kis golyókat, s egy villa fokával ha picit megnyomjunk akkor olyan mintázatot kapnak mint nálam a képen. Ha nem akarunk vele különösebben bíbelődni, nyugodt szívvel gólyó és tégla formában is hagyhatjuk.
Forrásban lévő vízbe merjük, s ha feljött a víz tetejére kivesszük. Azonnal mehet egy serpenyőbe, ahol átpiríthatjuk. Előre elkészített zöldségágyba is helyezhetjük (mint itt a képen), így pillanatok alatt egy kész ételt tehetünk az asztalra.
nyokki_zelleres.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://veganpitypang.blog.hu/api/trackback/id/tr638433616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása